2014.12.17.
21:36

Írta: N3 Média Csoport

Balla Ingatlan Iroda - elemzés

Még a belbudai ingatlanpiacot is elérte a fellendülés

Miközben a budapesti ingatlanpiacon elsősorban a panelek és az olcsóbb téglaépítésű lakások iránt élénkült meg a kereslet, kérdés, hogy miként jelentkezik a mostani felívelő szakasz egy más jellegű ingatlanpiac, Belbuda esetében. Megkérdeztünk erről egy helyi ingatlanközvetítőt.

Abonyi Gábor, a Balla Ingatlanirodák belbudai irodájának vezetője szerint annak ellenére, hogy a kerületben egyáltalán nincsenek panellakások, itt is tapasztalható, hogy beindult az ingatlanpiac. Igaz ugyanakkor, hogy errefelé is jellemzően az olcsóbb lakásokat keresik a vevők, a luxusra viszonylag mérsékelt a kereslet. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy a 30-35 millió forintos árszintig keresik az ingatlanokat az I., II., XII. kerületben, de persze akadnak ennél drágább vételek is, igaz a 100 millió forint feletti vásárlások azért nem jellemzőek mostanában.

A kis és közepes méretű, de jó lakások keresettek

Belbudán is elsősorban a kisebb lakások az igazán népszerűek, tehát keresik a garzonokat, a 1,5-2 szobás lakásokat 40 négyzetmétertől felfelé, illetve a 60 négyzetméteres vagy annál nagyobb, egy nappali plusz két hálószobás ingatlanokat. A vevők egyaránt érdeklődnek a polgári lakások, a Bauhaus épületekben lévő otthonok, a néha kissé furcsa elrendezésű villalakások és a kerületben elég nagy számban jelen lévő ‘60-’70-es években épült házakban lévő lakások iránt is. A forgalmasabb utak melletti, nagy belmagasságú, nagyméretű polgári lakások is elkelnek, mivel ezeket orvosi rendelőnek vagy irodának veszik meg.

logo019_web.jpg

Határozottan kirajzolódik ugyanakkor egy olyan vevői igény, hogy jó minőségű legyen a kiszemelt ingatlan – jegyezte meg Abonyi Gábor. Ez alatt azonban nem azt kell érteni, hogy maga a lakás legyen felújított, hanem inkább azt, hogy jó utcában, jó környéken legyen, a ház pedig, amiben a lakás található legyen jó állapotú, karbantartott. A lakás esetében nem feltétlenül gond, ha nincs felújítva, hiszen a vevők szeretik a maguk ízlésére formálni leendő otthonaikat, viszont a ház felújítása érdekében egyetlen lakó nem tud mit tenni, mert a közösségnek kell döntenie ilyen ügyekben, az pedig nem mindig egyszerű folyamat - tette hozzá a Balla Ingatlanirodák belbudai irodájának vezetője.

Belbudai ingatlanárak

Az árak az elhelyezkedéstől és a minőségtől is nagymértékben függenek, így az ingatlanközvetítő szerint nehéz átlagárakról beszélni. Ami biztosan megállapítható, hogy Belbudán 180-200 ezer forinttól indulnak négyzetméterenként. Ezért az összegért a Margit körúton lehet lakást vásárolni. Ha elmozdulunk innen a csendesebb mellékutcákba, akkor az árak mindjárt 300-400 ezer forintra, illetve e-fölé mozdulnak. Ez azt jelenti, hogy egy normális állapotban lévő, nem lelakott, 50 négyzetméter körüli, kétszobás ingatlan esetén 21-22 milliós árra számíthatunk, akár a Rózsadomb esetében is.

Ilyen, 400 ezer forint körüli négyzetméterárakért viszont a kerületben szinte bárhol tudunk már
ingatlant vásárolni, legyen szó a Rózsadombról, a némileg olcsóbb Rézmálról, a Gellérthegyről vagy a Naphegyről. Természetesen mindegyik városrészben jelen vannak magasabb igényeket kielégítő, kiemelkedő paraméterekkel rendelkező ingatlanok borsosabb árakon. Felfelé mozdíthatja viszont az árat, hogy Belbudán akadnak olyan keresett utcák, ahol igen ritkán kerülnek piacra ingatlanok, így amikor megjelenik egy-egy eladó lakás, akkor azért sokkal nagyobb összeget hajlandóak fizetni a vevők - jegyezte meg Abonyi Gábor.

Az ingatlanközvetítő elmondása szerint kiemelkedően népszerűnek számít a Rózsadombon található Borbolya, Sarolta, Áfonya, Berkenye utca, viszont a kínálat mérsékelt, sok esetben egyáltalán nincs ezekben az utcákban eladó lakás. Szintén kedvelt a Bimbó út felső része is vagy Vérhalom, olyan utcákkal, mint az Őzgida, a Baba vagy a Búzavirág.

Maradnak a vevők jövőre is?

Összességében tehát egy élénkülő piacot látunk Belbuda esetében, Abonyi Gábor szerint itt is elindult egy jó pályán az ingatlanpiac. Kérdés persze, hogy mit hoz a jövő év, illetve elsősorban a devizahitelek forintosítása. A Balla Ingatlanirodák belbudai vezetője szerint azonban a kérdés nem feltétlenül érinti érzékenyen ezeket az úgynevezett presztízskerületeket, mert az itteni ingatlantulajdonosok anyagi okok miatt kevésbé érintettek a kérdésben.

Hitelre egyébként az I., II., XII. kerületekben most kifejezetten kevesen vesznek ingatlant, a vevők túlnyomó része készpénzes, és még befektetők is akadnak közöttük, akik azért vásárolnak, hogy aztán kiadják a lakást. Abonyi Gábor várakozásai szerint marad a tendencia abban a tekintetben, hogy tovább nő vagy legalábbis stabil marad a kereslet a kerületi ingatlanok iránt, miközben nem várható az árak nagyobb mértékű megugrása.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://n3media.blog.hu/api/trackback/id/tr366993495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása