2014.09.11.
09:52

Írta: N3 Média Csoport

Az Evopro Holding Zrt. elekrtomos buszt mutatott be

Régi elődei között törte magának az utat a jövő, az elektromos busz. Az Evopro Holding Zrt. által készített, magyar fejlesztésű jármű megkapta a forgalomba helyezési engedélyt, és további 25 darabos széria gyártása is megkezdődött. A világ első kompozit, vagyis műanyagból készült busza, amely így csaknem 2 tonnával könnyebb, a régi típusú buszokhoz képest. Nemcsak a benzingőztől fosztja meg a városlakókat, hanem súlyából adódóan az utakat is kíméli. Ugyanakkor a kompozit szerkezet miatt a majd csak 8-10 év múlva esedékes szervizeléskor, sokkal kevesebb anyagbeli hibát kell javítani rajta. Az új csodabusz alacsonypadlós, mozgássérült utasok szállítására is alkalmas, sokkal halkabb elődeinél és légkondíció is működik benne. A Jedlik Ányos terv keretein belül támogatta a kormány az elektromos mobilitás fejlesztését, amely Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerint óriási előrelépés a környezettudatos közlekedés felé. Ugyanakkor kifejtette, Ő úgy gondolja, hogy száz év múlva az emberek nem dízel és benzines autókkal fognak közlekedni, hanem elektromos járművekkel, ennek az új kornak a hajnalán vagyunk. Elsősorban olyan területeken szeretnék bevezetni az elektromos buszt, amely hosszútávon az államnak megtakarítást hoz, mint például a taxisok, a betegszállítás, és a közösségi közlekedés. Hangsúlyozta Mészáros Csaba, a gyártó cégcsoport elnök tulajdonosa. A több mint fél órás próbaút alatt, tapasztalni lehetett a különbséget az Ikarus buszokhoz képest, amely mindenképpen pozitív jellegű, kényelem és stabilitás szempontjából is. Majd az útvégén, utolsó adu-ászként, ferrarit meghazudtoló gyorsulást élhettünk át. Összességében várjuk, hogy minél hamarabb és minél több ilyen busz hódítsa meg a városokat.

Szólj hozzá!

Címkék: Glattfelder Béla Evopro Zrt. Elektromos busz Jedlik Ányos Terv

A bejegyzés trackback címe:

https://n3media.blog.hu/api/trackback/id/tr636685155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása