2015.01.21.
12:16

Írta: N3 Média Csoport

Véget ért a hatalmas alkuk kora - ingatlanpiaci helyzet a VII.-VIII. kerületben


A tavalyi év végén a fővárosból sok helyről ingatlanpiaci fellendülésről számoltak be a közvetítők, mely elsősorban a panellakásokat érintette. Kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon ez a jelenség elérte-e a VII.-VIII. kerületet, ahol panelek helyett jellemzően a régi polgári lakások és az újszerű lakások adják a kínálatot.

logo019_web.jpg

Míg egy éve talán még senki nem számított rá, mára szinte megfordult a kínálat-kereslet aránya a hazai ingatlanpiacon. Körülbelül egy fél éve a korábbi években megszokottnál nagyobb igény mutatkozik a belvárosi lakások iránt, a piac kínálatiból keresletivé alakult át - mondta Hart Erzsébet, a Balla Ingatlanirodák VII. és VIII. kerülettel foglalkozó irodájának vezetője.

Mérséklődő alku, emelkedő árak

Egy-egy ingatlaneladásra most leginkább az jellemző, hogy a tulajdonosok több ajánlatot kapnak, mint akár egy éve, és látva az érdeklődők számát, nem is engednek annyit az árból, mint korábban. Vagy legalábbis nem olyan gyorsan és eredményesen zajlik egy-egy alku, így a forgalomnövekedés által kiváltott áremelkedésről beszélhetünk.

Az is közrejátszik ebben, hogy a sok évvel ezelőtti folyamatoktól eltérően az emberek most már egy ideje egyáltalán nem menekülnek a belvárosból, így a VII.-VIII. kerületből sem. Sokkal inkább a bevándorlás jellemző, bár jellemzően vidékről érkeznek a vevők. Két csoportot lehet körülhatárolni: az egyik munkalehetőséget keres, vagy már talált is Budapesten, a másik pedig a felsőoktatás miatt érkezik, de utóbbi inkább csak a nyári hónapokra, július-augusztusra jellemző - mondta Hart Erzsébet.

Külföldi vevők ugyanakkor hiányoznak a két kerületből, és a befektetők jelenléte sem mondható különösen markánsnak. Kis százalékban fordul elő, hogy megjelennek olyan vállalkozók, akik eladhatatlannak tűnő, nagyméretű lakásokat vesznek meg, majd két, külön bejáratú lakást alakítanak ki belőlük. Ehhez persze kell egy legalább 120 négyzetméteres, négyszobás ingatlan, ami méreténél fogva nem igazán adható most el, mert az emberek a kis-közepes méreteket keresik - jelezte Hart Erzsébet. Megjegyezte, hogy változatlanul sok a készpénzes vevő, és ezekhez képest elhanyagolható a hitelre vásárlók száma.

Elvárják a felújítottat, a garzon már nem kell

A vásárlók az elmúlt években igényesebbek lettek, keresik a felújított lakásokat, vagy legalábbis elvárják, hogy ki legyen cserélve az ablak, esetleg a radiátorok vagy a vezetékek. Ugyanakkor az is érzékelhető, hogy egyre többen olyan lakást keresnek, mely teljes mértékben fel van újítva. Ezt az “extrát” most már hajlandóak is megfizetni, ráadásul sokkal könnyebb eladni a felújításon átesett lakásokat, különösen, amikor vidéki vevőkről van szó, mert ők távolról nehezen tudják ezeket a munkálatokat levezényelni. A gyakorlatban egy felújított, kétszobás, belvárosi lakásért akár kétmillió forinttal többet is hajlandóak fizetni - jegyezte meg Hart Erzsébet.

Az átalakuló vevői igények közé tartozik az is, hogy egyre kevésbé keresik a garzonlakásokat. Akármilyen kicsi is legyen egy ingatlan, alapkövetelmény, hogy legalább másfél szobás vagy legalább hálófülkés legyen. Garzonokat legfeljebb csak az újépítésű épületekben lehet eladni, ilyen azonban nagyon kevés van - magyarázta az ingatlanközvetítő. És mint már említettük, nincs túl nagy kereslet a nagyméretű lakások iránt, a vevők a három szobánál általában megállnak.

A 13-16 milliósra van kereslet

Ami az átlagos árakat illeti, 13-16 millió forint között keresnek most a vevők lakást ebben a két kerületben. Ennyiért szeretnének kapni egy jobb másfélszobást, vagy egy átlagos állapotú 2-3 szobás ingatlant. Mindez négyzetméterárra átszámítva 200 ezer forint körüli, vagy az alatti árakat jelent. Ráadásul azzal is sokszor lehet találkozni, hogy a vevők megejtik a négyzetméterárak kiszámítását a tájékozódás során, és igyekeznek a 200 ezres összeg környékén maradni - tette hozzá Hart Erzsébet. Egy konkrét példát is említett az árakra: a VII. kerületben, a Peterdy utcában, a Városligethez közel egy 64 négyzetméteres, megkímélt állapotú lakást adtak el nemrég 14 millió forintért.

A VII. kerületben egyébként ezt a részt - ahol a Peterdy utcai is található -, tehát a Dózsa György útról nyíló utcákat, a Városliget környékét keresik talán a leginkább. Ami nagyon számít ugyanakkor a vevőknek, hogy csendes utcában legyen az ingatlan. De akad olyan is, aki leméri, hogy milyen közel esik a kiszemelt ingatlant a Városligethez - tette hozzá Hart Erzsébet, aki szerint nagyobb igény még a Belső-Erzsébetváros, az úgynevezett bulinegyed ingatlanai iránt mutatkozik.

A VIII. kerületben ugyanakkor a legfelkapottabb résznek most a Corvin negyed lakásai számítanak. Azért is, mert az elsődleges szempont az ingatlanvásárlók körében, hogy mennyire jó a közlekedés, mennyire közel van a metró a lakáshoz. “Még az öt percek is számítanak” - fogalmazott Hart Erzsébet. Az ezekben a kerületekben lakást keresők elvárják, hogy néhány perc alatt elérjék valamelyik metróvonal megállóját, vagy a 4-6-os villamosét, és lehetőleg nem plusz egy járművel, átszállással.

És, hogy mit hozhat az előttünk álló év? A Balla Ingatlanirodák szakembere szerint biztató jel, hogy míg a korábbi években a december hónap a pangásról szólt, addig most nem volt megállás az év utolsó hónapjában sem. Ez a folyamat kitartott januárban is, és remélhetőleg nem szakad meg az elkövetkező hónapokban sem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://n3media.blog.hu/api/trackback/id/tr107094365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása