2013.07.12.
09:44

Írta: N3 Média Csoport

A DEART forgatta a MOL Vívó Vb kampányfilmjét

A világbajnokság hivatalos kampányfilmje, amelyet az N3 Média Csoporthoz tartozó cég készített Vékássy Bálint, a szervezőbizottság elnöke ötletei alapján, július 11-e óta látható a mozikban. A kétnapos forgatás május végén zajlott a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban az olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron főszereplésével, kaszkadőrökkel és összesen 32 fős stábbal, amelyet Vermes Iván operatőr-rendező, Deák Lajos producer-társrendező és Deák János producer vezetett.

És azok számára, akik a kulisszák mögé is szeretnének belátni, íme a werkfilm:

*** ***

„Könnyebb volt Áronnal együtt dolgozni, mint a színészek többségével”

Interjú Deák Lajossal

 

Milyen hamar szokta meg Szilágyi Áron a forgatás közegét?

Áron igazi sportember. Lelkes volt, együttműködő, nagyon jól sikerült a közös munka. Az elején a színészi játékában kissé merev volt, de ez természetes. Szerencsére hamar feloldódott, ebben az időszakban próbáltuk nem elhalmozni instrukciókkal, mert az csak görcsösebbé tette volna. Arra kértük, hogy adja önmagát, ezzel pedig sokat hozzátett a filmhez. Nagyon elégedettek voltunk vele: gyorsan felvette a ritmust, nagyon dinamikus volt, és zokszó nélkül viselte a két éjszaka nehézségeit.

A kaszkadőrök hogyan tudtak Áronnal együtt dolgozni?

Vannak olyan jelenetek, amelyekben Áronnal mindent meg lehetett oldani. A kaszkadőrökkel is jól együtt tudott működni, kapott tőlük számára szokatlan instrukciókat, de ezekhez rugalmasan állt, megfogadták egymás tanácsait. A Rochefort-jelenetnél vívóként voltak kiváló ötletei, ezeket bevettük az akcióba. Áron egyébként nagyon gyorsan tanul, nagyon jó, gyors a mozgása, így könnyebb volt vele együtt dolgozni, mint a legtöbb színésszel.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a stábnak?

Az éjszakai forgatás sosem egyszerű, és általában elérkezik egy holtpont, amikor nekünk, a stáb vezetőinek kell egyben tartani a csapatot. Most sem volt ez másképp, de az első nap így is csúsztunk bő két órát. Figyelembe kellett venni, hogy pótforgatásra nem volt lehetőség, így a helyszínen az elővágást is el kellett végeznünk. Két nap alatt vettünk fel mindent, amihez kevésbé feszített körülmények között 3-4 nap lett volna ideális.

Mekkora hangsúlyt fordítottak a biztonságra?

Áron miatt is különösen ügyeltünk erre, de minden hasonló esetben, ahol kaszkadőrök és veszélyes jelenetek vannak, betervezzük a produkció költségvetésébe a mentőorvos és a mentőautó állandó jelenlétét. Ezek mellett az eredeti kardok másolatát is elkészítettük karbon- és gumibevonatú pengével.

*** ***

A kampányfilmet is bemutató sajtótájékoztatón Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár hangsúlyozta: a vívás – mint a legeredményesebb olimpiai sportág – kiemelt támogatásban részesül, a többi között a MOL Vívó Világbajnokság is 180 millió forintot kap. „Biztos vagyok benne, hogy rendhagyó, különleges világbajnokság lesz a SYMA Csarnokban. Azt kívánom, hogy a centenáriumi vb-n minél több magyar siker szülessen” – tette hozzá Simicskó István, aki az esemény egyik védnöke.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy a vb főpróbája, a zágrábi Európa-bajnokság kiválóan sikerült, a magyar versenyzők öt érmet is szereztek, csapatban négyet, a párbajtőröző Szász Emese pedig egyéniben is felállhatott a dobogóra. A sportvezető megjegyezte, hogy a hétvégi varsói kerekesszékes Világkupán is igen sikeresek voltak a magyar indulók, így az egész csapat jó hangulatban várhatja a vb-t.

Vékássy Bálint, a szervezőbizottság elnöke arról számolt be, hogy július 5-éig 89 ország 732 ép vívója jelezte részvételét, de ez még nem a végleges szám, a becslések szerint 160 kerekesszékes vívó is Budapestre érkezik, így az év fő eseményén összesen nagyjából 1000 induló szerepelhet, hozzájuk pedig 600-nál is több kísérő csatlakozik. A média érdeklődése szintén jelentős, és a legfrissebb adatok szerint 5251 jegy fogyott el, ez pedig felülmúlja a várakozásokat. A szervezőbizottság vezetője emlékeztetett arra, hogy májusban „Mint a moziban” szlogennel már megkezdődött a kampány. A főszereplője Szilágyi Áron, aki Vékássy Bálint szerint nemcsak a páston, hanem ebben a szerepben is kiválóan teljesít.

Vermes Iván, a kampányfilm operatőr-rendezője hasonlóan nyilatkozott a Vasas olimpiai bajnokáról. „Áron nagyon feladatorientált volt az első próbáktól kezdve, a számára szokatlan közegben is céltudatosan próbálta megállni a helyét. A forgatások minden korábbi aggodalmamra rácáfoltak, a kért gesztusokat hamar megtanulta, és jól reagált a rendezői instrukciókra” – emelte ki.

„Jó volt” – összegzett tömören Szilágyi Áron a forgatási napokról. Hozzátette, hogy nagyon várta és nagyon élvezte ezt a szerepet, és megkönnyítette helyzetét, hogy rengeteg segítséget kapott a stábtól. „Örülök, hogy jól sikerült a film, remélem ez is hozzájárul ahhoz, hogy telt ház előtt vívhassunk augusztusban” – fűzte hozzá Szilágyi Áron. „Kicsit furcsa volt, amikor a kaszkadőrök javították a vívó mozdulataimat, a szurkolók a páston a filmben látottól kissé eltérő mozgást várhatnak tőlem” – jegyezte meg mosolyogva. Arról is beszélt, hogy javában tart a felkészülés, és a csúcsformát természetesen a vb hetére hegyezik ki.

Szollár Domokos, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója a vetítés után szintén dicsérte a filmet. „Igazi élményt adott ez a film is, bízom benne, hogy a szurkolókra a helyszínen és televízió képernyői előtt a vb is hasonló hatással lesz, és ha ez így történik, akkor mi már elégedettek leszünk, hogy támogatóként hozzájárulhattunk ehhez” – mondta Szollár Domokos.

A RICOH kereskedelmi igazgatója, Zöldi Csaba örömét fejezte ki, hogy egy ilyen különleges csapathoz csatlakozhattak, és azt ígérte, hogy próbálnak minél többet segíteni a szervezésben és a lebonyolításban, hogy a vívóknak csak a sikeres szereplésre kelljen összpontosítaniuk.

Az eseményt és a Nemzetközi Vívó Szövetséget is támogató cég, a Tissot képviseletében a Btech ügyvezető igazgatója, Bakonyi László egy Tissot-órát adott át Szilágyi Áronnak.

 

Forrás: fencing2013.hu

Szólj hozzá!

Címkék: sport olimpia forgatás werkfilm vívás kaszkadőr Szilágyi Áron Simicskó István Deák Lajos MOL Vívó világbajnokság Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok Vermes Iván Deák János SYMA Csarnok Csampa Zsolt Magyar Vívó Szövetség Vékássy Bálint RICOH Zöldi Csaba Tissot Bakonyi László Btech

A bejegyzés trackback címe:

https://n3media.blog.hu/api/trackback/id/tr845401528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása